Sajtó
3 év után új albummal rukkol elő Frenk, a Budapest Bár ismert zenésze.
Lemezbemutató koncert: 2010. május 6. WestBalkán, 23 óra
A Nagyvárosi éjszakák című CD pazar hangszerelésű, változatos dallamvilágú, időnként sandaszándékú szövegei és dalai magukkal ragadják és bepúderezik a mókuskerék világba zárt emberek lelkét. A lapockasimogatás itt szárnyakat ad a vágyaknak, a mennyei pokol súlyokat pakol a vállra, a hit megkísért, a csodavárás mindennapos, a szeretet-drog pedig veszélyt sejtet…
HAJNALI KIRUCCANÁS
Frenk: Nagyvárosi éjszakák (2010, MamaZone)
A kis Torma Gábor 1977. július 25-én Dunaújvárosban látta meg a nap- és holdvilágot. Négyévesen már lábosokat ütögetett, hatévesen kapta meg első gitárját, tizenegy évesen pedig az első pianínót. Színpadon nyolcévesen debütált – dobosként – nagybátyja gimnáziumi rock-zenekarában (ekkor már Frenk néven!). Később különböző formációkban játszott, a jazztől a popig átfedve az egész zenei palettát. Aztán jött a Hiperkarma és 2007-ben pedig a Budapest Bár, ahol énekesként is bizonyított.
Első szólólemeze 2007-ben jelent meg Szívzörejek). Alig telt el 3 év, és Frenk ismét egy különleges albummal rukkol elő. Úgy tűnik, elege lett a hányavetett nappalokból, és ezúttal rendezett éjszakai körsétára invitálja közönsége vele tartó jobbik részét. Már maga a borító is sokkoló benyomást kelt a szemlélőben… „Mindenkinek meg van a maga keresztje, az enyém rúzsból van és a homlokomon hordom…” – mondja a sokoldalú zenész. A különleges borító különleges hangulatú lemezt rejt: az album bepillantást enged az éjszakai pillangók, kitartottak és fegyőrök, gyengekezűek és mámorfüggők, ágyrajárók és vágyravárók bizarr világába. Türelem és pénz, siker és csillogás, a szerelem szenvedélyének hatalma uralja a CD-ét. A pazar hangszerelésű, változatos dallamvilágú, időnként sanda szándékú szövegű dalok magukkal ragadják, hol bepúderezik, hol pedig vérlázító módon provokálják a mókuskerék-világba zárt emberek lelkét. Olyan szférába invitálnak, ahol a korlátokat önmagunk szabjuk, s a lebegés maga a létezés. A lapockasimogatás itt szárnyakat ad a vágyaknak, a mennyei pokol súlyokat pakol a vállra, a hit megkísért, a csodavárás mindennapos, az útkeresés pedig szeretet hoz…
„A lemezbemutató koncertek biztosan nem okoznak majd csalódást…” – ígéri a főszereplő. „Mind fény- és hangtechnikában, mind koreográfiában, mind pedig show elemekben bővelkedni fog, vendégnek pedig elhívtam Péterfy Borit”- teszi hozzá Frenk.
Az új album dalai magukkal ragadnak, és az aranymetszés szabályait is néha felfedezni véljük a számok hallgatása közben. Tehát hallgatni arany… legalábbis Frenk legújabb lemezét.
Lemezbemutató koncert: 2010. május 6. West Balkán 23 óra
NAGYVÁROSI ÉJSZAKÁK
Kiadja és terjeszti: MamaZone
Zene: Frenk
Szöveg: Frenk
Frenk: Frenk
Cikkek Frankről online
- Debrecen Online (2006.dec.28.) – bigtom
- Est.hu lemezkritika (2006.nov.27.) - Dömötör Endre
- Est.hu interjú „Új energiákat felszippantani” (2006.okt.25.) – Bihari Balázs
- Magyar Narancs lemezkritika (2007. feb.08.) – legát
- Quart lemezkritika (2007.feb.23.) – Bede Márton
- Velvet.hu interjú – Frenkből sosem lesz normális ember(2007. feb.28.) – Dénes Dóra
- “Egy limuzin nem ártana” / Frenk-interjú (2009.ápr.28) – Vladimir Woodstock
- MR2.hu – Frenk (2009 maj.26.)
- SZUB.hu – Frenk – Nagyvárosi éjszakák (2010. ápr 30.) - azmitia
- Quart.hu – “Nem volt bajuszom!” (2010. május 04) – Inkei Bence
- Est.hu – “Sejtettem, hogy ez nem fog örökké tartani” (2010. május 04)
- IQMusic -…és akkor gitározgatok, gitározgatok, zongorázgatok, zongorázgatok, és kijön egy dallam (2011.08.11.)